Bemutatjuk az AGROmashEXPO díjazottjait

vissza
 
A VIRTUÁLIS AGROmashEXPO Termék versenyében, most csak Hazai és Nemzetközi díjra lehet pályázni, külön kategóriákra nem. Mivel a Nemzetközi díjra csak egy pályázat érkezett, itt nem hirdettek nyertest.
 
Ahogy az élet minden területén, úgy az AGROmashEXPO Termékfejlesztési díjáért pályázóknak is több kihívással kellett szembenézniük és komoly döntéseket kellett meghozniuk az elmúlt időszakban. Első lépcsőben voltak a bizakodók, akik már az első kiírásra pályázatot nyújtottak be, 2020. október közepén, míg mások kivártak és bíztak a márciusi kiállítás megrendezésében.

Ők a módosított időponthoz igazított pályázat újra megnyitott lehetőségével éltek, majd, amikor eldőlt, hogy ez is csak álom marad és Virtuális kiállítás lesz, az ehhez kapcsolódó pályázással, újabb válaszút elé kerültek. Többeket ez a kihívás hozott lázba és ekkor aktivizálták magukat. A változtatások kényszere sajnos kevesebb beadott pályázatot eredményezett.
Voltak olyanok, akik kérték a 2022. évi megmérettetésig az anyaguk átvitelét és megőrzését, de olyanok is, akik a célegyenesből fordultak vissza. Mindezért olyan döntés született, hogy a VIRTUÁLIS AGROmashEXPO Termék versenyében, most csak Hazai és Nemzetközi díjra lehet pályázni, külön kategóriákra nem. Mivel a Nemzetközi díjra csak egy pályázat érkezett, itt nem hirdettek nyertest. A Hazai Nagy- és Különdíjra két indulót választott ki a Zsűri, még pedig:
Hazai Termékfejlesztési Nagydíjat az: Axiál Kft.– mAXI-MAP elnevezésű, egy interneten keresztül, éves előfizetés formájában elérhető szoftver szolgáltatása nyerte, mely a precíziós-helyspecifikus gazdálkodás gyakorlati megvalósítását támogatja.
 
A Hazai Termékfejlesztési Különdíjat pedig a: DryerDoctor Kft. – Komplex DryerDoctor szolgáltatás a szemestermény-szárítás teljes technológiai folyamatára című pályázata kapta.
 
A teljes cikk itt érhető el...